2012. március 28.

PESTO - BEst ever....

Még tavaly októberben lehetőségem volt Segal Viktorral együtt főzőcskézni az Ízek és formák c. könyvéből. Brutális ízélményekkel, ellesett technikákkal, mozdulatokkal gazdagodtam abban a három órában. Nagyszerű élmény volt. Ott készítettük el együtt a könyvéből ezt a pestot, amit azóta is nagy előszeretettel és rendszerességgel készítek egy kicsit átalakítva a mi ízlésünkre:) Na és persze az első játékomban ajándékként is debütál, úgyhogy játszatok:)

Hozzávalók 500 ml pestóhoz ( kb. 8 főre elegendő, de én egyedül is bekanalaznám:)):
5 ek fenyőmag
4 gerezd fokhagyma
4 csokor bazsalikom (nekem 4 tele töltött tenyérnyi:))
2 dl olívaolaj
100 g durvára reszelt parmezán
frissen őrölt fekete bors

1. A fenyőmagot száraz serpenyőben megpirítjuk. Folyamatosan figyelgessük, mert könnyen megég. Ha már finom illatos és színe is kezd lenni, akkor jó.
2. Kézi mixerrel felaprítjuk, majd hozzáadjuk a bazsalikomot, a fokhagymát, a parmezánt és az olívaolaj háromnegyedét és tovább pürésítjük. 
3. Ha már egyneművé kevertük, akkor sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a maradék olívaolajat.

Kisebb üvegekbe töltjük, és hűvös helyen tároljuk. Tapasztalatom szerint 2 hétig eláll, bár nálunk addig nem tart ki:) Friss pékáruval és mini szilvaparadicsommal mennyei manna:)


7 megjegyzés:

  1. Hello Nyammm! Rosso is lesz? :))

    VálaszTörlés
  2. LEsz-lesz Lőr:) Türelem Rossót terem:)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép zöld a pestod, én a napokban csináltam petrezselyemből, az is bevált. Láttam még kaporból is!! Meg rukkolából:)Pesto forever:)

    VálaszTörlés
  4. Épp tegnap ültettem bazsalikomot! Ha kikel és megnö, kipróbálom ezt a pesto-t!!

    VálaszTörlés
  5. Rukkolából is kifogom próbálni, már gondoltam rá:)
    De jó, hogy ültetgetsz akkor Nálad biztos sok fény van, meg jó idő:)

    VálaszTörlés
  6. pesto isteni. igazán jót nyár végén lehet, olyankor a bazsalikom nagyon intenzív izű!

    VálaszTörlés
  7. szerintem nem eleg zold. A parom anyukaja (Genovabol) minimum dupla ennyi bazsalikommal csinalja es sokkal mergesebb zold lesz es nem folyos, hanem megall benne a kanal tipusu. Otthon megvan a recept, most nem tudom fejbol.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Hiba történt a modul működésében