2012. augusztus 30.

Házi nutella - mogyorókrém

Be kell valljam, nutella imádó vagyok és körülöttem ezt mindenki tudja rólam. Én nem a magában kanalzgatós fajta fan vagyok azért, hanem a mindenre kenő: kekszre, kenyérre, sütire, brownie-ra, muffinra, piskótára, édesebbnél édesebb dolgokra, csak minél töményebb legyen, bármire képes vagyok pluszban rákanalazni (nutellás palacsinta tetejére még egy réteg nutella), így elég gyakori elem a polcunkon. Nagy homály fedi azonban, hogy hogyan is készülhet, miért pont mogyorókrém, amikor csak 13% mogyorót tartalmaz?! Régóta kiszerettem volna próbálni itthon elkészíteni és kapóra jött Dizájnmenza Le az E-kel! nagyszerű játéka. Sok interneten keringő recept között szörföztem, míg végül kialakult a sajátom. Nem mondom, hogy  a mogyoró tartalma lenne a legtöbb így is, de legalább tudjuk, hogy miből is készül, arról nem is beszélve, hogy mindössze 25 perc alatt. És az eredmény? Már egy üveg üres csupor:) NY pedig nem bírt róla leállni (pedig a nutellát nem szereti).
Hozzávalók 2x250g csuporhoz:
120 g PorXukor (sima porcukor is jó, csak a tudat, hogy így egészségesebb engem nyugtat:))
100 g vaj
2 ek méz
1 ek tejszín
4 ek sűrített tej (1/2 l tej, 1 dl tejszín, 2 ek PorXukor, 60 g vaj)/ a bolti is ugyanolyan jó/ 
120 g törökmogyoró
35 g holland kakaópor
1 tk vanília kivonat

Előzetes:
1. A legfontosabb a törökmogyoró pirítása és nagyon finomra darálása. Ezen múlik szerintem az egész krémnek az íze és állaga. Igazi pörkölt mogyoró ízűnek kell lennie. Akinek nincs kedve vacakolni a pirítással, pucolással és a darálással annak nyugodt szívvel ajánlom a "mogyi" féle egész pörkölt mogyorót, 80 g-os kiszerelésben árulják vagy a darált törökmogyorót, amit azt hiszem a Kalifa árul (ezt még azért pirítsuk meg serpenyőben)
2. A sűrített tejet, magunk is elkészíthetjük, a recept ötlete innen. Én most így készítettem.
3. A benne lévő tejszín és vaj miatt hűtőben tároljuk, de szerintem 1-3 napnál tovább úgysem fog tartani:)

1. A mogyorót egy serpenyőben megpirítjuk, majd egy konyharuhában ledörzsöljük a héját. Nem probléma, ha marad rajta valamennyi. (A pirításnál figyeljünk nehogy megégjen, mert akkor keserű lesz!)
2. Most jön a "legnehezebb" feladatunk a mogyoró darálása. A porcukorral együtt helyezzük több kisebb adagban a kávédarálónkba a pirított mogyorót, majd daráljuk. Akkor jó az állaga, ha már krémes. Így járjunk el amíg az egészet le nem daráltuk. (a legjobb a késes daráló lenne, de nekem még nincs:))
3. Elkészítjük a sűrített tejet. A tejbe keverjük a tejszínt, a vajat, a porcukrot,  és alacsony lángon főzzük, időnként kevergessük. Amikor elkezd sűrűsödni, folyamatosan keverjük, amíg jól be nem sűrűsödik.
4. A vajat, a mézet, a tejszínt, a sűrített tejet és a vanília kivonatot kis lángon egyneművé olvasztjuk, majd lehúzzuk a tűzről.
5. Hozzákeverjük a mogyorós-porcukros keveréket, a kakóport és simára keverjük. 
6. Kézi mixerrel krémesítjük 1 percig, hogy tényleg igazi nyúlós krém állaga legyen:)

Legközelebb tejcsokoládéval is kipróbálom, illetve ki ne szeretné, ha isteni mogyoró darabkák is ropognak benne, nálam az egyik így készült:) Amit tudtok TI is készítsetek otthon, E-k nélkül:) Nem mondom, hogy nem veszek többé nutellát, de ha úgy jön ki a lépés mostantól mindig készíteni fogom:)

14 megjegyzés:

  1. ez tetszik, lehet h hétvégén kipróbálom. :)

    VálaszTörlés
  2. Be kellene szereznem azt törökmogyorót...:)

    VálaszTörlés
  3. Ez azt szuper ötlet! Nagyon köszi a játékot! :)

    VálaszTörlés
  4. Huh, brownie-ra is??? Azt hiszem, abba belehalnék... :-) Állati finom lehet! Odáig vagyok a házi mogyorókrémért! Pont tegnap séta közben rajzolódott ki előttem egy mogyorókrémes csokitorta képe... :-)

    VálaszTörlés
  5. Már egy jó ideje készülök én is a gyártására:)) A gyengém, ha van itthon mindig a szekrénynél van dolgom:)

    VálaszTörlés
  6. Üres csupor?? Én a telit szeretném...:))
    É is nutella fan vagyok, de én sem magában nyomom, palacsintában és ropogós kenyéren a kedvenc!!!! Egyébként igazad van, valóban a mogyoró kellően finomra darálásán múlik elég sok minden, nekem anno az első széria túl darabos lett. Nem volt rossz, de krémesebbre szerettem volna, másodjára már paszírozgattam egy ideig a tejjel...:)
    Amúgy jó kis fotók..:)

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm lányok, mindenképp próbáljátok ki:)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon guszta, én az említett okok miatt (sosem tudom abbahagyni) nem veszek:) De azért lehet, hogy ezt így elkészíteném:)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon guszta! :) Én is több verziót próbáltam már, egyszer a Tiednek is nekiállok! :) nálunk is mindennapos a fogyasztása...:)

    VálaszTörlés
  10. tényleg nem lehet leállni róla. én is csináltam már és hetek óta szeretnék nekiállni. löketet adtál megint :))

    VálaszTörlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  12. most készítettem el:) hát az íze vmi isteni:) a legtöbb időt a mogyoró feltörése jelentette amúgy pikk pakk kész is lett:D

    VálaszTörlés
  13. és elfelejtettem az előbb írni hogy én pontosan azért választottam ezt a receptet mert a legalapvetőbb dolgok vannak benne. nem kész ét meg tejcsoki meg stb amikben már alapból van egy csomó egyéb dolog:)

    VálaszTörlés
  14. Tetszik a recept, elkészítem!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...