2016. szeptember 18.

Mákos kosárkák

Megint mákos..., én már kezdem unni, de nem magamnak sütök mostanság, hanem kívánságra, így mindig csakis mák jöhet szóba, na de ezen hamarosan változtatunk, karácsonyig tiltó listán lesz:). Galette-nek indult, de bevallom őszintén a teljeskiörlésű lisztemmel nem állt össze a tészta galette-nek, így jöttek létre a kosárkák, ahhoz viszont tökéletesnek bizonyult és egy nap alatt el is fogytak. Na meg rég is sütöttem...van ilyen:D.
Hozzávalók 12 kosárkához:
320 g teljeskiörlésű tönköly búzaliszt
250 g puha vaj
120 g darált mandula
200 g porcukor (porXukor)
2 tojás
Mákos töltelékhez:
200 g darált mák
100 g porcukor
1,5 dl víz
fél citrom reszelt héja

1. A lisztet és az őrölt mandulát összekeverjük, majd összemorzsoljuk a puha vajjal.
2. Hozzáadjuk a porcukrot és a tojást is, egyneműre gyúrjuk, majd folpackba csomagolva minimum 4 órára hűtőbe tesszük.
3. A töltelékhez egy edényben vizet melegítünk és feloldjuk benne a porcukrot.
4. Ha feloldódott hozzáadjuk a mákot és a citromhéjat és összeforraljuk, hagyjuk, hogy egyet rottyanjon, majd lehúzzuk  tűzről és hűlni hagyjuk.
5. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
6. Hűtőből kivéve lisztezett deszkán 2-3 mm-es lappá nyújtjuk a tésztánkat.
7. 12 részre vágjuk, majd egyesével kibélelünk egy muffin-sütőformát "kosárka" formára tapogatva.
8. A kihűlt töltelékkel megtöltjük, majd 20-25 perc alatt készre sütjük. A mákos töltelék alá én rejtettem itt-ott málnalekvárt is.
9. Porcukorral leszórva tálaljuk.
Brownie, aki minding mellettem álmodozik bármit csinálok:)

2016. június 20.

Chilis - zöldfűszeres töltött édesburgonya

Ez a majdnem gyors vacsoránk én azt hittem egy véletlen szüleményének indult, mivel mindketten megéheztünk a "nagy" diétánk közepette, így összeszedtünk minden használhatót, ami itthon volt.   Igazából M-nak köszönhető, mivel megtervezte, hogy együtt vacsorázzunk, így újra kezembe vegyem a fényképezőnket és megörkítsem a családi receptkönyvbe ezt a "friss gondolatok" receptünket, amit ő már réges-rég kitervelt.:)
Hozzávalók 2 személyre:
a burgonyához:
2 db nagyobb édesburgonya
1 fej vöröshagyma
1 kis db chorizo kolbász
1 db chili paprika
1 csomó snidling
1 csomó petrezselyem
bors 
2 ek vaj
az öntethez:
1 doboz tejföl

1. A burgonyákat 220 fokos sütőben kb. 40 perc alatt puhára sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
2. A hagymát, chorizot, paprikát, snidlinget, petrezselymet mind apróra vágjuk.
3. A hagymát vajon üvegesre pirítjuk, majd hozzáadjuk a chorizot és a paprikát is, együtt sütjük pár percig.
4. A burgonyák tetejét vízszintesen levágjuk, mintha egy csónak lenne és kikaparjuk a belsejét, amit hozzáadunk a chilis-chorizos keverékünkhöz. Együtt pirítjuk 4-5 percig, majd sózzuk, borsozzuk.
5. Végül hozzáadjuk a friss zöldfűszereket, egyneműre keverjük az egészet és a töltelékünket visszakanalazzuk a kis csónakjainkba. 
6. Friss zöldfűszerekkel díszitjük, tejföllel tálaljuk.

2016. április 29.

Epres-nutellás szendvicsfalatkák - Kifőztük 2015. május

Gyerekkorom óta fanatikus nutella rajongó vagyok sajnos, nem sajnos. A legédesebb dolgokra is képes vagyok rákenni. Első találkozásunk 7 éves korom körül lehetett, akkor nem aratott túl nagy sikert...egy gyerekzsúron  szendvicsek tömkelege volt az ünnepi asztalon, köztük nutellás is, de vajat kentek alá :O. Számomra borzalmas volt, valószínűleg azért is maradt meg ennyire az élmény:) Szóval, ezzel az epres változattal remélem hamarabb leveszitek a lábukról a kedves vendégeiteket:)!
Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg barna kenyér
25 dkg nutella
15 dkg eper

1. A kenyeret vékonyan felszeleteljük (tetszés szerint a héját is levághatjuk), és egyforma kis négyzeteket vágunk belőle. 
2. Minden szeletkét megkenünk nutellával, 1-1 szelet epret helyezünk rájuk, és egymásra rétegezve tetszőleges magasságú szendvicseket készítünk. 
3. Szendvicstűvel átszúrva tálaljuk.

Kifőztük 2015. májusi szám

2015. október 29.

Brownie magvakkal - liszt, tojás, vaj mentesen

Az utóbbi idők legaddiktívabb süteménye volt ez nekem. Tudván, hogy én általában csak tesztelem, kóstolom és ha átment a vizsgán szétosztom, hogy minél több emberhez eljusson:). Na ez nem jutott sok helyre, mert a háromnegyede itthon fogyott el. Annyira pihe-puha még 2 nap után is és a tudat, hogy szinte egészséges, csak úgy eteti magát:) Egy kedves itteni edzőtermi barátnőmtől Jucitól van a recept, ő csábított el vele a nagy kardiózásaim után, így a receptet bezsebelve, nyammmosítva el is készült a finomság:)
Hozzávalók egy 15x25 cm -es tepsihez:
900 g mandulaliszt
300 g kókuszreszelék
250 g holland kakaópor
1 tk szódabikarbóna
1 kk tengeri só
350 ml méz / juharszirup
150 g szeletelt mandula
150 g apróra tört pekándió
200 g darabokra tört fekete csokoládé (min.65%)

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
2. Egy tálban összekeverjük az őrölt mandulát, a kókuszreszeléket, a kakaóport, a szódabikarbónát és a sót.
3. Lassan hozzáöntjük a mézet és addig keverjük, amíg egy ragacsos egynemű tésztát nem kapunk.
4. A tésztába belekeverjük a szeletelt mandulát, a csokoládét és a pekándiót is.
5. A tepsinket sütőpapirral kibéleljük és belenyomkodjuk a tésztát, majd megszórjuk egész pekándióval a tetejét.
6. 20-25 perc alatt megsütjük, úgy hogy a külseje már kemény legyen, de belül érezzük, hogy még puha.

Mennyei, kiadós, gyorsan és könnyen elkészíthető musthave Brownie:) Köszi Juci!

2015. október 25.

Rukkola pesto - pennével

Hallo-hallo még megmaradt Nyammmerek:). Nagyon hiányzik nekem Nyammm, csaknem 4 hónapja nem jegyeztem be új receptet, pedig azért szoktunk enni....:). Rengeteg változás történt ezen a nyáron: új munka egy új nyelven (Mandulasarok Noémivel péntekenként főzünk is:)), a kisfiúnk (Brownie) érkezése egy kutya személyében, nyaralás plusz még menyasszony is lettem és igazából most boldog vagyok így. Nem ígérem, hogy beindul a gépezet, de hiányzik sajnos az idő az ötletelésre, a kattintgatásra, az írásra. A legtöbb fotós gasztro kellékem is egy másik országban leledzik a padláson, így mindig ugyanazon a palalapon, vagy deszkán nem annyira izgi fotózni, remélem jönnek szembe majd itt is kincsek. Ez egy nyári vasárnapi gyors ebédünk volt, de én tésztát bármikor szívesen főzök, eszem, teszek az asztalra, így akár Nektek is jól jöhet egy napon.
Hozzávalók 4 személyre:
500 g penne
5 ek fenyőmag
4 gerezd fokhagyma
4 csokor rukkola (nekem 4 tele töltött tenyérnyi:))
2 dl olívaolaj
100 g durvára reszelt parmezán
frissen őrölt fekete bors
tálaláshoz: parmezán

1. A fenyőmagot száraz serpenyőben megpirítjuk. Folyamatosan figyelgessük, mert könnyen megég. Ha már finom illatos és színe is kezd lenni, akkor jó.
2. Kézi mixerrel felaprítjuk, majd hozzáadjuk a rukkolát, a fokhagymát, a parmezánt, az olívaolaj háromnegyedét és tovább pürésítjük. 
3. Ha már egyneművé kevertük, akkor sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a maradék olívaolajat.
4. Közben a pennét megfőzzük, a pestóval összekeverjük, majd parmezánnal megszórva tálaljuk.

Feldobhatjátok egy kis grillezett csirkemellel, ha a fiúk otthon húsra vágynának:)

2015. június 9.

Málnás-mákos tiramisu - Kifőztük 2015.júniusi szám

Ez a nyári, könnyed finomság vendégvárónak készült, de sajnos ők sosem látták, mert mielőtt megérkeztek, eltűnt az egész, így ők "csak" a szimpla tiramisunak örülhettek. Még sosem fordult velem elő ilyesmi, de egyszerűen nem lehetett abbahagyni. Azóta direkt nem is készítettem, mert másnak úgysem jutna:) Pedig amióta sütök-főzök én rendszerint csak kóstolok és inkább másnak okozok ízekkel örömöt, de hát ez van. Ez hivatalosan is Nyammm 2015. nyár kedvence. Veletek fordult már elő ilyesmi?:)
Hozzávalók 6 személyhez:
6  darab tojás
40 dkg babapiskóta
50 dkg mascarpone
6 evőkanál gyümölcscukor
2 csomag vaníliás cukor
3 dl tej
1 kávéskanál rum
csipet só
18 dkg darált mák
25 dkg friss málna

1. A tejet felforraljuk, majd a tűzről lehúzva hozzákeverjüka  rumot.
2. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a mascarponét és a darált mákot.
3. A fehérjét kemény habbá verjük egy csipet sóval.
4. A mascarponés keverékbe óvatosan beleforgatjuk a tojáshabot és a friss málna felét.
Összeállítás:
5. A piskótákat egyesével belemártjuk a rumos tejbe (óvatosan, rövid ideig, nehogy szétázzon), majd onnan átemelve egy tálba rakosgatjuk egymás mellé őket.
6. Ahogy megvan az első szint beborítjuk a mascarponés masszánkkal, majd jöhet rá még egy szint babapiskóta réteg és a tetejére ismét a mascarpone massza.
7. Végül a tetejére a maradék friss málnát szórjuk.
8. Egy éjszakára lefedve a hűtőbe tesszük, de minimum 4 órára.

Kifőztük 2015. június

2015. május 5.

Epres-rebarbarás zabpehelypuding - Kifőztük 2015. áprilisi szám

Még az áprilisi eresztésből itt maradtak ezek az isteni epres-rebarbarás kis zabpehelypudingok. Vétek lenne kihagyni!
Hozzávalók 4 személyre: (tetszőleges sütőforma)
250 g eper
200 g rebarbara
2 ek nádcukor
2 tojás
6 ek zabpehely
1 tk fahéj
5 ek liszt
1 vaniliás cukor
4 ek nádcukor

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
2. Az epret és a rebarbarát a két evőkanál cukorral összefőzzük, majd hagyjuk kihűlni.
3. A tojásokat a cukrokkal habosra keverjük.
4. Hozzáadjuk az összefőzött gyümölcsöket és egyneműre keverjük.
5. A lisztet, a zabpelyhet, a fahéjat öszekeverjük, majd hozzáadjuk a masszánkhoz.
6. Kivajazott sütőformába öntjük a tésztánkat, majd 20 percen kersztül tűpróbáig sütjük.
7. Porcukorral megszórva, eperrel tálaljuk.

Kifőztük 2015. áprilisi szám

2015. április 12.

Rebarbarás mandulatorta - Kifőztük 2015. április

Rebarbara az egyik kedvenc tavaszi zöldségem, amit főként gyümölcsként használok, úgyhogy mostanság mindenbe kerül: turmix, sütemény, és a nagy kedvenc is nemsokára jön az eper-rebarbara lekvár:) Ha még nem próbáltátok, kezdhetitek ezzel a tortával is:)
Hozzávalók egy 20 cm-es tortaformához:
15 dkg puha vaj
15 dkg nádcukor
3 tojás
20 dkg darált mandula
15 dkg teljeskiörlésű liszt
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál fahéj
25 dkg rebarbara
1 kávéskanál fahéj
1 evőkanál cukor
2 evőkanál szeletelt mandula

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
2. A puha vajat habosra keverjük a cukorral, majd egyesével hozzáadjuk a tojásokat.
3. Összekeverjük a lisztet, az őrölt mandulát, a sütőport és a fahéjat, majd hozzáadjuk a tojásos masszánkhoz és egyneműre keverjük.
4. A rebarbarát 3 cm-es darabokra vágjuk.
5. Sütőpapírral kibéleljük a tortaformánkat, majd beleöntjük a tésztát.
6. A tetejére halmozzuk a rebarbarát, megszórjuk fahéjjal és cukorral, majd szeletelt mandulával.
7. 40-50 percig tűpróbáig sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
8. Lekvárral is mennyei finomság.

Kifőztük 2015. áprilisi szám

2015. március 30.

Epres-ricottás linzer kosárkák

Mindjárt itt a Húsvét! Én már alig várom:) Elkezdtem a tesztelést a könnyű, gyors, tavaszi desszertek terén eme jeles alkalomra, hogy mik legyenek a terülj-terülj asztalkánkon! Belőlük biztosan készül még egy adag a nagy ünnepségre! Próbáljátok csak ki, gyerkőcökkel nyuszikat is tudtok formálni a tésztából, így bevonhatjátok a kicsiket is a buliba!:)
Hozzávalók 30 db kosárkához /Alap linzer recept még a szakács képzésről/:
300 g liszt
200 g vaj
80 g porcukor
1 csomag vaníliás cukor
2 db tojássárgája
1 citrom reszelt héja
a töltelékhez:
500 g ricotta
2 rúd vanília kikapart magjai
fél citrom leve
2 csomag vaníliás cukor
2 evőkanál porcukor
350 g eper

1. A lisztet összemorzsoljuk a hideg vajjal, majd hozzáadjuk a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat és a tojások sárgáját. Ügyeljünk arra, hogy linzer tészta esetében mindig gyorsan dolgozzunk, mert a túlzott hőhatástól kizsírosodhat, így alkalmatlan lehet a további feldolgozásra.
2. Minimum fél órán át, fóliába csomagolva hűvös helyen (hűtőszekrényben) pihentetjük.
3. Közben elkészítjük a tölteléket: a ricottát villával áttörjük, hozzáadjuk a cukrokat, a vanília rúd magjait, majd a citrom levét és jól összedolgozzuk.
4. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
5. A linzer tésztánkat 5-7 mm vastagra nyújtjuk, majd linzervágóval kör alakokat formálunk belőle. (Én kb. egy 6 cm átmérőjű pohár körül szaladgáltam a linzer/derelye vágóval)
6. Egy kosárformába, vagy muffinformába kosár alakba helyezzük a tésztánkat, majd kb. 15- 20 perc alatt aranysárgára sütjük őket.
7. Hagyjuk kihűlni, majd a tölteléket habnyomózsákba töltve, vagy akár kiskanállal a kosarakba töltögetve, eperrel a tetején, porcukorral megszórva tálaljuk.

2015. március 5.

Málnás-mascarponés mandulatorta - Kifőztük 2014. márciusi szám

Ha hiszitek, ha nem lehet át kell adnom a staféta botot M-nak, ugyanis ez a torta az ő kezei közül került ki: egyes-egyedül készítette nekem, hogy meglepjen vele:). Nyílván elolvadtam, hisz ez volt az egyik nagy álmom, hogy végre valaki nekem főzzön, nemhogy süssön:) Szóval hála az égnek szeme van, fotózni is jól tud, így megszületett a recept, a bejegyzés és még a Kifőztükben is megjelent, úgyhogy azt hiszem új hobbi után kell néznem. Javaslatok?:) #bestcake#bestboyfriend

Hozzávalók 24cm-es tortaformához:
a tésztához:
10 db tojás
20 dkg darált mandula
10 dkg liszt
csipet só
1 csomag sütőpor
1 csomag vaníliáscukor
10 dkg gyümölcscukor
a krémhez:
50 dkg mascarpone
1 csomag vaníliáscukor
4 dkg gyümölcscukor
1,5 dl tejszín
a díszítéshez:
30 dkg málna

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
2. A tojásokat ketté választjuk, a fehérjéből egy csipet sóval kemény habot verünk.
3. A tojások sárgáját a cukrokkal habosra keverjük.
4. Egy tálban összekeverjük a száraz hozzávalókat: az őrölt mandulát, a lisztet és a sütőport.
5. A tojásos-cukros masszánkhoz apránként hozzákeverjük a száraz hozzávalókat, majd a fehérje habot is óvatosan beleforgatjuk a tésztánkba. Piskóta állagú masszát kell kapnunk.
6. Sütőpapírral bélelt tortaformában, 30-35 percig tűpróbáig sütjük.
7. A krémhez a hideg tejszínt kemény habbá verjük.
8. A mascarponét a cukrokkal kikeverjük, majd a tejszínhabot is hozzáadjuk.
9. A tortánkat hagyjuk teljesen kihűlni, majd félbe vágjuk, a krém egy harmadával megtöltjük.
10. A krém kétharmadával pedig beborítjuk a külsejét és friss málnával díszítjük.

Kifőztük 2014. március

2015. február 8.

Narancsos máktorta sós karamellás habbal - Kifőztük 2015.februári szám

Karácsony után még javában mák őrületben keringtünk nap mint nap a bejglik után. Bár, itt igencsak nehéz hozzájutni, otthonról sikerült megkaparintani 2 zacskónyi aranyat érő mákot, így kisült az eddigi legjobb mákos édességünk:)

Hozzávalók 24cm-es tortaformához:
a tortához:
4 tojás
200 g nádcukor
1 csomag vaníliás cukor
2 dl főzőtejszín
300 g mák
2 evőkanál liszt
1 narancs reszelt héja
1,5 teáskanál sütőpor
a habhoz:
2 db tojásfehérje
csipet só
150 g nádcukor
35 g nádcukor
50 ml

1. A sütőt előmelegítjük 170 fokra.
2. A csatos sütőformát kibéleljük sütőpapírral.
3. A tojásokat habosra keverjük a cukrokkal, majd hozzá adjuk a tejszínt és a narancs héját.
4. A lisztet a mákkal és a sütőporral összekeverjük, majd fokozatosan hozzá keverjük a tojásos masszánkhoz. Egyneműre keverjük.
5. 35-40 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
6. A habhoz a tojásfehérjéket a sóval és a 3,5 dkg cukorral félig felverjük, közben a maradék cukorból a vízzel karamella szirupot főzünk.
7. A szirupot szép lassan, fokozatosan folyamatosan keverve a félig felvert tojáshabhoz öntjük, majd keményre verjük a habot.
8. A habot a kihűlt torta tetejére öntjük körkörös mozduatokkal, majd szakácsfáklyával itt-ott megégetjük, vagy sütőben 180 fokon 25 percig megsütjük rajta a habot.
9. Tálaláskor narancshéjjal megszórjuk a megsült habunkat.

Kifőztük 2015. február

2015. január 11.

Mézes-chillis sült oldalas - Kifőztük 2014.december

Életem egyik legfinomabb oldalasát a Divin Porcello - Sonkabárban kóstoltam a svédasztal remekei közül. Nem voltam rest a recept alapjainak utána jártam és ez sült ki belőle.
Hozzávalók 2 személyre:
70 dkg oldalas
olívaolaj
só 
frissen őrölt bors
friss zöldfűszerek: bazsalikom, rozmaring, kakukkfű
4 gerezd fokhagyma
3 fej paradicsom
1 db fehér paprika
1 db vöröshagyma
3 db chilli
20 dkg méz

1. Egy-két nappal a sütés előtt bepácoljuk az oldalasunkat: olívaolajban, sóval-borssal, fokhagyma szeletekkel és a friss zöldfűszerekkel.
2. 130 fokra előmelegített sütőben fóliával letakarva 2 órán keresztül pároljuk, majd 2 óra után hozzáadjuk a feldarabolt zöldségeket: hagymát, paprikát, paradicsomot.
3. Lefedve további egy órát pároljuk.
4. Egy óra után levesszük a fóliát és aranybarnára pirítjuk az oldalasunkat.
5. A mézet felforraljuk és belekeverjük az apróra vágott chillit.
6. Az enyhén kihűlt oldalasunkat belemártjuk a mézes-chillis szószba és tálaljuk. Én balzsamecetes sült céklával tálaltam.

2015. január 1.

Hello 2015!:) - Újévi lencsefőzelék

Boldog-boldog Új Évet kedves Nyammmerek! 2014 a változás éve volt, kinek így-kinek úgy. Nekem visszatekintve rengeteg változást hozott az elmúlt év az életembe, volt jó és rossz is egyaránt, de utólag minden jó:): kezdődött egy új munkahellyel, új lakással, új barátokkal, nagy bulikkal, sok sporttal, sajnos kevesebb Nyammmal, folytatódott egy váratlan szerelemmel, sok utazással, szuper nyárral, még kevesebb Nyammm-al, betegségekkel, kevesebb sporttal, a nagy 30-al, nagymamám betegeskedésével, majd felépülésével, végül eddigi életem egyik legjobb karácsonyával és szilveszterével zártam az évet. Egy új élettel kezdődik 2015, ugyanis egyik percről a másikra csak úgy gyorsultak az események és már Zürichben élünk. Úgyhogy idén a szerelem keresésén kívül kezdődik minden előlről (nyelvtanulás, új itteni barátok, munkakeresés):D. Szóval, köszönöm 2014, nekem jót tett a változás, remélem Ti is meglátjátok a jó oldalát mit kaptatok tavaly, idén ennél csak jobb lesz:)! A blogra pedig remélem új, aktívabb szelek fújnak majd, haha:) Kezdjük is meg az évet életem első lencsefőzelékével.
Hozzávalók 4 személyre:
500 g lencse
300 g füstölt kolbász
1 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
víz
bors
1 ek citromlé
2 db babérlevél
4 ek mustár
1 doboz tejföl 
1 tk pirospaprika
1 ek liszt

1. A hagymákat finomra vágjuk, a kolbászt nagyobb darabokra szeleteljük, majd kis olajon megpirítjuk őket.
2. Hozzáadjuk a lencsét és a babérlevelet, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje és közepes lángon puhára főzzük. A vizet folyamatosan pótoljuk főzés közben, amíg meg nem puhul a lencsénk.(kb. 40-45 perc)
3. Sózzuk, borsozzuk közben, majd hozzáadjuk a citrom levét is.
4. Amikor már a lencsénk megpuhult, már csak a sűrítés van hátra. A tejfölben elkeverjük a lisztet, a mustárt, a pirospaprikát, majd hozzákeverjük a lencsénkhez. Hagyjuk egyet felforrni és már tálalhatjuk is!

2014. december 1.

Omlós fahéjas csiga - Kifőztük 2014.december

Végre-végre eljött az advent, non-stop mehet a sütő! Én imádom a decembert, már minimum egy hónappal ezelőtt elkezdem mindig készíteni a kis meglepetéseimet, így minden estémet a készülődés jegyében a "szeretet-adása" járja át:) Kitalálom előre mikor mik fognak sülni, kinek mi jut belőle:) Ezekből a csiguszokból ha akartam, ha nem, nem igazán jutott senkinek, az "új-jövendőbeli" otthonomban sült, ahol már rájárnak a finomságokra:)
Hozzávalók 20x20cm sütőformához:
4 evőkanál nádcukor
2 teáskanál fahéj
1 evőkanál vaj
A töltelékhez:
2 csésze nádcukor
8 evőkanál puha vaj
4 evőkanál őrölt fahéj
A tésztához:
4 csésze finomliszt
4 evőkanál nádcukor
6 teáskanál sütőpor
2 tojás
csipet só
6 evőkanál puha vaj
1,5 csésze tej
A tetejére:
1 csésze porcukor
1/8 csésze tej
1 teáskanàl vanília kivonat

1. A töltelékhez a hozzávalókat simára keverjük és állni hagyjuk, amíg a tésztánkat összegyúrjuk. 

2. A sütőformánkat kivajazzuk, majd megszórjuk fahéjas nádcukorral. 
3. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. 
4. Egy nagy tálban összekeverjük a száraz hozzávalókat: a lisztet, a sütőport, a cukrot és a sót. 
5. Hozzáadjuk a vajat és a tojásokat is és jól eldolgozzuk a száraz hozzávalókkal, majd a tejjel egyneműre keverjük tésztánkat. 
6. Lisztezett felületen 1 cm vastagon téglalap alakúra nyújtjuk tésztánkat, majd elosztjuk rajta a töltelékünket és jó szorosan a hosszabbik felénél feltekerjük a tésztánkat. 
7. 1-1,5 cm vastag csigákat vágunk, attól függően mekkorákat szeretnénk. 
8. Jó szorosan a sütőformába rakosgatjuk egymás mellé a csigáinkat, majd az előmelegített sütőben 30 perc alatt aranybarnára sütjük.
9. Miután kivettük a sütőből hagyjuk kihűlni. 
10. A tetejére a cukormázhoz összekeverjük a hozzávalókat, majd a kihűlt csigáinkat meglocsoljuk vele.

Kifőztük 2014.december

2014. november 7.

Sütőtökös pogácsa - Kifőztük 2014. november

Ismét sütőtök, de most "sósba" sikerült pottyannia:) Érdemes a sütőtökpürét eltenni a szűkösebb időkre is, mert annyira fel lehet dobni vele minden egyszerűbb receptet! Mint például ezt is:) Egy dologra figyeljetek: mivel a sütőtök édes, több sót dolgozzatok el a tésztában, mint egy alap pogácsa receptnél!
Hozzávalók 40 darabhoz:
10 dkg tej
10 dkg vaj
3 dkg élesztő
38 dkg liszt
45 dkg sütőtökpüré
1 teáskanál cukor
2 ek só (vagy több a sütőtök édessége miatt)

1. Az élesztőt langyos tejben felfuttatjuk a cukorral.
2. A lisztet összekeverjük a sóval, a vajat bele daraboljuk, majd összemorzsoljuk a liszttel.
3. Adjuk hozzá a sütőtökpürét és a felfuttatott élesztős tejet is.
4. Ha ragadna a tésztánk nyugodtan adjunk hozzá még egy kis lisztet, ha száraz lenne, akkor pedig még egy kis sütőtököt.
5. Tésztánkat egy órán át kelni hagyjuk.
6. Ha megkelt a tésztánk, kinyújtjuk jó vékonyra, aztán többször egymásra hajtogatjuk.
7. Majd ismét kinyújtjuk 2 ujjnyi vastagságúra, majd pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk a tésztánkat.
8. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk a pogácsáinkat, a tetejét megkenjük tejjel vagy vajjal és megszórjuk tökmaggal, sajttal vagy más magvakkal, kinek ahogy tetszik.
9.180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt aranysárgára sütjük.

Kifőztük 2014.november

2014. november 4.

Sütőtökös amerikai palacsinta - Kifőztük 2014.november

Az elmúlt hónapban, ha nálam valami készült, abba biztosan sütőtök került:) Erről a friss posztok is tanúskodnak. Elárulom, nekem a személyes favoritom ez a recept volt, mi más?! Hisz palacsinta:D A sütőtöktől ennek is mennyei puha, omlós állaga lesz!
Hozzávalók 10 darabhoz:
27 dkg finomliszt
2 evőkanál cukor
4 teáskanál sütőpor
1 kávéskanál só
38 dkg tej
4 ek olaj
30 dkg sütőtökpüré
3 tk fahéj
1 tk szerecsendió

1. A hozzávalókat egy nagy edényben egyneműre keverjük.
2. Egy serpenyőben olajat vagy vajat hevítünk, egy merőkanállal kör alakban kiöntjük a tésztát és mindkét oldalát aranybarnára sütjük.
3. Juharsziruppal, mézzel meglocsolva, porcukorral meghintve tálaljuk.

Kifőztük 2014.november

2014. október 9.

Sütőtökös túrógombóc

Ma minden a  sütőtök körül forgott a konyhámban. Egy óriás sütőtökből három különlegesség is készült, elsőként a kis gombóckák kívánkoztak bemutatkozni Nektek. Mostanság elkerüli a konyhámat a NYAMMM láz, de ma este valahogy visszatért és minden pikk-pakk összejött, kizártam a külvilágot és az új recept összeállt az egész napos tervezgetés után az asztalon, majd a fotókon is. A sütőtök egy mennyei manna, annyira selymessé, ragacsossá teszi az ételek állagát, mint alapanyag, hogy ez kihagyhatatlan mindenből:) Amíg szezon van én mindenbe belerejtem az biztos:)
Hozzávalók 18-20 darab gombóchoz:
250 g sütőtök püré
450 g túró
6 ek porcukor
1 cs vaníliás cukor
3 tk fahéj
2 tojás
240 g búzadara
darált keksz/zsemlemorzsa

1. A sütőtök püréhez 200 fokon 50 perc alatt kis darabokban puhára sütjük a tököt.
2. A túrót villával áttörjük, majd összekeverjük a kihűlt sütőtökpürénkkel.
3. Hozzáadjuk a cukrokat, a fűszereket, a tojásokat, majd a búzadarát is és egy órára félre tesszük, hogy a búzadara megszívhassa magát nedvességgel.
4. Egy óra elteltével vizes kézzel tetszőleges méretű gombócokat formálunk és forrásban lévő sós vízben 4-5 perc alatt megfőzzük a gombócainkat.
5. Még melegen pirított zsemlemorzsába vagy darált kekszbe hempergetjük.
6. Tálaláskor megszórjuk porcukorral és meglocsoljuk egy kis juharsziruppal.

2014. október 2.

Sáfrányos almás sütemény - Kifőztük 2014.októberi szám

Beköszöntött az ősz a konyhákba is. Nálam ezzel a sáfrányos-almás süteménnyel indult  a szezon. A "titkos" alma-sáfrány páros mennyei ízvilágát Lulu mutatta:) Már csak azért is érdemes kipróbálni, mert magában eszegetve a cukros-sáfrányos alma egyszerűen abbahagyhatatlan! A sáfrány, mint fűszer múltjáról nem is beszélve, egy plusz pikantériát ad az egész süteménynek:)
 Hozzávalók 18 cm-es tortaformához:
5 darab alma
1 teáskanál sáfrány
4 evőkanál cukor
34 dkg finomliszt
1 evőkanál sütőpor
csipet só
20 dkg olaj
35 dkg cukor
1 dl narancslé
3 teáskanál vanília aroma
4 tojás

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, közben a sütőformánkat kivajazzuk.
2. Az almákat megpucoljuk, majd kockázzuk és összekeverjük a cukorral és a sáfránnyal, majd állni hagyjuk, amíg összeállítjuk a tésztát.
3. A lisztet, a sütőport és a sót egy nagy tálban összekeverjük.
4. Egy külön edényben pedig egyneműre keverjük az olajat, a narancslevet, a cukrot, a vaníliát és a tojásokat.
5. A száraz keverékünket szép simára keverjük a cukros masszánkkal.
6. A sütőforma aljára öntjük a tészta felét, majd arra rápakoljuk a sáfrányos alma felét és ezt megismételjük még egyszer.
7. Előmelegített sütőben 80-90 percig tűpróbáig sütjük.
8. Tálaláskor meglocsolhatjuk mézzel, juharsziruppal, karamellel.

Kifőztük 2014.októberi szám

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...