2012. május 23.

Bodzaszörp - eperrel is

Őszintén elmondom én EDDIG nem szerettem a bodzaszörpöt, sőt egy kortyot sem voltam hajlandó meginni belőle, valamiért mindig is "ördöngős" homály fedte számomra magát a növényt is gyerekkorom óta. DE most ismét egy pálfordulásra és gasztronómiai ízlésficamom ismételt átugrására került sor. Ha így haladok 5 éven belül mindent megeszek:) NY mindig ezt issza a kedvenc éttermünkben (M étterem - ő megér egy külön bejegyzést:)) és kedveskedni szerettem volna neki, hogy én házilag elkészítem neki (mostanság a házilag készített alapanyagok rabja lettem - mellesleg nagyon könnyű elkészíteni). Azt mondta jobb:) Úgyhogy hajrá fiúk-lányok, ha szeretitek, ha nem indulás a városi szmogtól távoli lelőhelyekre bodzát szedni:) A mi bodzánkat édesanyukám szedte a surányi erdő szélén:)
A bodzatányérok (így hívják az egy kis ágán csoportosuló virágtányért:)) leszedésénél figyeljetek arra, hogy ne nagyon marcangoljátok szét a virágokat, mert a virágokban levő virágpor adja a szörpinek az ízanyagát és ha sokat vacakolunk vele, akkor ezeket az értékes ízanyagokat elveszítjük. Szerintem megmosni sem érdemes, de az esetleges mini bogarakat és a különböző szennyeződéseket azért távolítsuk el róla. 
Hozzávalók 2 l szörpihez:
20-25 bodzatányér
3 lime
6 citrom
4 ág menta
1,5 kg cukor (én nyírfacukrot is csempésztem bele:))
3 l víz

1. A bodzatányérokat megtisztítjuk a nem oda illő dolgoktól (én nem mostam meg a virágporok miatt)
2. A cukorból és a vízből cukorszirupot készítünk. A cukrot felfőzzük a vízzel és hagyjuk teljesen kihűlni.
3. Amikor már telejsen kihűlt, a bodzatányérokat beáztatjuk a szirupba.
4. A citromot, lime-ot megmossuk 1-2 darabnak lereszeltem a héját is, illetve facsartam bele 1-2 darabnak a levét is. A többit felkarikázva hozzáadtam a bodzás sziruphoz a menta levelekkel együtt.
5. Letakarva hűtőben vagy hűvös helyen tároljuk 4 napig (én nem bírtam ki, úgyhogy 3 nap után is bizonyíthatom, hogy tökéletes az íze:)) Érdemes nagy óriás befőttes üvegben tárolni.
6. 4 nap múlva a szörpöt gézen/anyagon/konyharuhán (nekem egy konyharuhám bánta a műveletet:)) átszűrjük, majd üvegekbe töltjük.
7. Én nem tettem bele semmiféle tartósítószert, mert úgyis elfogy hamar, a hűtőben tárolva pedig sokáig eláll.
Epres-bodzaszörp: 
10-15 szem eper (kb. 200 g)
3 dl bodzaszörp

1. Az epreket megmossuk, kicsumázzuk.
2. Leturmixoljuk, majd átpasszírozzuk és a bodzaszörppel egyneművé keverjük.

Jéghideg szódával a nekünk megfelelő arányban felöntjük a szörpöket. Sok-sok epret is halmozhatunk a tetejére, na meg a kötelező eleme a citromkarika:) Szenzációs frissítő üdítő kánikula idején:) Én nagyon megszerettem, főleg az epres verziót:) Alig várom, hogy jöjjön még anyukámtól bodzatányér és más gyümölcsökkel is kipróbálom (pl. narancs, málna)

Alaprecept Ízbolygótól:)

7 megjegyzés:

  1. Én is imádom, szép színes szörpiket gyártottál:-) szüleim kertjében is van bodza, szerintem bepanírozom őket:-)

    VálaszTörlés
  2. Nem élhetek nélküle ;) Eperrel is biztos nagyon-nagyon finom :)

    VálaszTörlés
  3. Én is pont ekkor csináltam bodzaszörpöt! Finom lehet az epres változat is! Nézz be hozzám, hoztam Neked egy díjat, ha elfogadod:-)! http://izemlekek.blogspot.com/2012/05/kommentek-blog-dij.html

    VálaszTörlés
  4. ezért az epres változatért én is odavagyok.

    VálaszTörlés
  5. Örülök, hogy tetszik Nektek:)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...