Nemrégiben hirdettem meg 1. játékomat, abból az apropóból, hogy összegyűlt az 50 lájk a FB oldalon:) Nem is gondoltam volna, de mára már majdnem megháromszoroztuk ezt a számot, itt is köszönöm Nektek:) A játékomban az első büszkeségeteket kellett újra elkészíteni vagy a régit elküldeni, de a cél az volt, hogy mindenki nosztalgiázzon egy kicsit, akár az ízekben, akár az emlékekbe merülve:) Nagyon szuper pályamunkák érkeztek, melyeket a következőkben szigorúan érkezési sorrendben mutatok be Nektek:) Nagyon köszönöm, hogy megosztottátok velem emlékeiteket, remélem ti is jól éreztétek magatokat:) 22 pályamunka érkezett, úgyhogy bele is húzok, akkor kezdjük is:)
1. Négy Gyerek jelöltje érkezett hozzám elsőként. Egyik első önálló levesét küldte el nekem, amivel én még ezelőtt sosem találkoztam, de mindenképp ki fogom próbálni. A kedves nagymamától tanulta ennek a "családmegosztó" Egreslevesnek a készítését, próbáljátok ki ti is:)
2. Vikvi következett a sorban, aki elküldte első süteményét, melyet édesanyukájának készített. Ez egy csodálatos gyümölcstorta, ami akkor csak másodjára sikerült, most viszont húsvéti köntösben újjá született:)
3. Zsuzsa következett a sorban, aki az ő kevert meggyesét küldte el nekem, amely az ő párjának a kedvence:) Szerintem NY-nek is tetszene, mert a "piskóta jellegű" süteményekért epedezik:)
4. Böbe két első finomsággal is előrukkolt. Az egyik egy muffin, ami ma már cupcake-ként szuperál és egy instant amerikai palacsinta. Palacsintáért én epedezem bárhol,bármikor:)
5. Flóra legelső receptjeinek egyikét a mesés Kinder Bueno-t küldte el nekem, akkori és mostani kivitelben:) Brutális íze lehet, kipróbálni kötelező:)
6. Sarolt gyerekkora óta ipari mennyiségben gyártja a mézeskalácsokat bevált receptje szerint, melyet most kislányával készített húsvétra, továbbadva neki tudását:) Jövőre mehet nálatok is a locsolóknak:)
7. Baráth Zsuzsi első büszkesége egy nutellás habtorta volt karácsonyra, így egy bonyolultabb (nem mintha nekem az nem lenne bonyolult) változatban készített nekünk egy ínycsiklandozó mogyorótortát (recept Eliftől):) Le a kalappal és elő a bloggal lassan:) Ezeket a finomságokat meg kell osztanod mindenkivel:)
8. Trollanyu Erzsi egyik kedvencemet és első konyhai sikerélményét a zserbót készítette el mai köntösben egészségesebben. Nálam ez nagyon nyerő, a fiánál meg még inkább, hisz ő kóstolhatta is és valószínűleg ezért "követeli" otthon:)
9. Kamrapolc Ági büszkesége nagyobbik fiának a születésnapjára készült, ami egy Marcipános Sacher torta volt. Kamrapolctól megszokottan most ez készült el kreatívan mai verziójában, az ünnepek miatt húsvéti köntösben répákkal és kis Sacher-muffinokkal. Mennyei lehet, már a képek és a színek láttán is bele harapna az ember, hát még Nyammm:)
10. Szofika az eredeti, autentikus Szofilli Fusillit küldte el első büszkeségeként, ami szerinte lerágott csont (a blogon), de én minden héten tudnék enni belőle, hiszen imádom a tészta költeményeket, nézzétek milyen guszta a tálalás is:)
11. Béres Andi egy selymes csokoládé krémmel töltött piskótaroláddal indult a játékban, amit annak idején mamikájának a segédletével készített el. Nézzétek milyen guszta:)
12. Pinkóci Annamari nagyban készül az érettségire, mégis egyfolytában csak alkotja a szebbnél szebb dolgokat:) Gasztroblogger pályafutását ezzel az aranygaluskával indította és most a játék örömére ismét elkészítette.
13. Anita Gasztropárbajos csapattáram egy isteni őzgerinccel készült a játékra. Nagy kedvencei közé tartozott mindig is és ez volt az első finomság, amit a nagymamájának a segédlete nélkül készített, az akkori barátjának kedveskedett vele. A fiú már a múlté, de a recept a mienk:) A recept egy munkahelyéről való, ahol szokás volt süteményeket vinni jeles alkalmakkor és recept is társult mindig a finomságok mellé, bárcsak most is élne ez a szokás:)
14. Gaál Anikó nagymamai segítséggel vágott neki a konyhai kísérletezéseknek és szuper kókuszgolyót készített előszőr az ő jelenléte nélkül. Mindent ellepett a kakaópor és a kókuszreszelék egyvelege, de ennek ellenére istenien sikerült, hisz az iskolában a fiúk körében nagy-nyagy sikert aratott vele:) Nagyon örültem, hogy saját magáról is küldött egy vidám képet a mascarpones-kávés kekszgolyók (ötlet Nassoló Naplopótól) és a trüffelek készítése közben:) Te se rejtsd véka alá a tudományod és oszd meg velünk finomságaid egy blogban:)
15. A mi édességrajongó Gabynk egy igazi retro fotóval örvendeztetett meg, nagyon örültem, hogy sikerült előásni az első általa sütött tortáról készült képet. Ezt a finomságot a húga születésnapjára sütötte, kakaós piskóta lapok felvert tejszínnel töltve és olvasztott vajas-kakaós bevonat a külseje. Szerintem szuper:)
16. Sütisnéne elsői között is ott ficegett a kókuszgolyó, melyet gyerekkorától kezdve készített, így mai változatban küldte el ezt nekem méhkas és piramis formákba ültetve. Brutális ötlet, hogy a piramis alakúakat vaníliás krémmel töltötte meg. Hát az valami fantasztikus ízű lehet. Mindenkinek ki kell próbálni:)
17. Klári mennyei túrógombócokat küldött a játékra, melyet nagy előszeretettel készít fiatalasszony kora óta:) Nemrégiben szederrel töltött gombócokat készített szeder öntettel:) Reméljük hamarosan a nagyközönségnek is megmutatod:)
18. Adél Nyam-társam is elküldte első sütijét egy igazi csokis muffint:) Minő egybeesés, hogy az én első süteményem is hasonló volt:) Úgy emlékezett, hogy nem volt nagy szám, de most újra elkészítette a játék kapcsán és rájött, hogy baromi finom és ezerféleképpen lehet ízesíteni:) Szerintem is csak az lehet:) Én ma este készítem az én verziómat, a feléből tuti ez készül:) A fotó szerintem pedig magáról beszél:)
19. Kati a leves specialistánk ezt az isteni Erdélyi fejtett bablevest nevezte a játékra. Érettségi után egy ideig ő főzte a mindennapi betevőt a családnak és ez az általuk "fuszulyka" levesnek nevezett finomság is köztük volt. Én levesimádó is vagyok mellesleg, úgyhogy must have:)
20. Betti első sikerélménye egy Sacher-torta volt, amit saját készítésű hamis marcipánnal fedett be. Most újra elkészítette ezt a mesés süteményt nekünk, ráadásul szedres-áfonyás Sacher-muffin-ként is:) Próbáljátok ki!:)
21. Gesztenye Zsuzsi, annak ellenére, hogy sokáig nem volt jó barátságban a kelt tésztával elmondása szerint, gyönyörű, "azonnal beleakarok harapni" aranygaluskákat és megannyi kelttésztás finomságot gyárt manapság:) Két képet is kaptam tőle gy régebbit, ami szerintem ugyanolyan kívánatos, mint a második:)
22. Erika utolsó befutóként egyik nagy kedvencemmel palacsintával készült a játékra, de nem akármilyennel. Régebben meggyűlt a baja a palacsinta készítéssel, még a "Kétbalkezes kamaszlányok kézikönyvéből" is próbálkozott, de manapság már kisujjából rántja ki a jobbnál jobb palacsinta ötleteket, mellyel kis családját táplálja:) Ez egy vastagabb tésztás, zabpelyhes, íróval készült változat:)
23. Lilla pályázata megkésve érkezett az elmúlt órákban, de igazoltan a technika ördöge miatt, hiszen tegnap ő már a blogján posztolta ezt az isteni Kinder Buenot:) A lényeg, hogy ez mit sem változtat a tényen, hogy ennek is itt a helye köztünk:) Nézzétek ezt a gyönyörűséget:)
Ügyi vagy Zsófi, ezt nem lehetett semmi megírni :p gondolom nem egyhuzamban készült :D
VálaszTörlésNagyon szép összefoglalót készítettél!:) Köszi a játékot!
VálaszTörlésValóban szép összefoglaló kerekedett belőle! :) Köszi a játékot, már csak mellém kell szegődnie a szerencsének! :)
VálaszTörlésEgyhuzam volt, egyedül a képeiteket gyűjtöttem ki, de élveztem:) Készültem idővel mára hozzá:) Remélem sok játék lesz még én nagyon élveztem:)
VálaszTörlésNagyon jó kis játék volt, igazán jó kis dolgok születtek. Látom, nagyrészt az édességekkel próbálkoztunk először, vagy azokkal arattunk sikert :D
VálaszTörlésKöszi a szép összefoglalót, most már csak engem kellene kihúznod :D
Elküldtem Neked én is az általam készített sütit még 15-én. Itt sajnos nem látom...:(
VálaszTörlésKösz a játékot, az összefoglalót, vagány lett:)
VálaszTörlésSzia Lilla! Sajnos nem érkezett meg hozzám! Milyen címre küldted?
VálaszTörlésAz enyém: nyammm.nyammm@gmail.com
Látom, hogy postoltál is Lilla róla 15-én, kérlek továbbítsd a mailt és még meglátjuk mit tudok tenni az ügy érdekében:)
VálaszTörlésKöszi a játékot!Szuper volt,jó felvezetéseket irtál:)Remélem a szerencse is mellém szegődik.
VálaszTörlésSzuper összefoglaló, szuper játék :) köszönöm én is! Látom, mindenki nyerni szeretne ;)
VálaszTörlésNagyon jó kis játék volt, és mennyi finomság összegyűlt.:))
VálaszTörlésGratulálok Zsófi! Nagyon jó játék volt! Klassz összefoglaló! Örülök, hogy sikerült még beküldenem, bár, úgy látom, nem én voltam az utolsó:-)!
VálaszTörlésElküldtem mégegyszer hátha, örülnék neki ha beleférnék, mert nagyon klassz játékot hoztál össze!
VálaszTörlésNagyon klassz összefoglalót állítottál össze:) Jó játék volt, köszönöm szépen:)Érdekes végignézni, hogy kinek mi volt az első próbálkozása:)
VálaszTörlésJajdejó ennyi szép finomságot látni egy helyen:)
VálaszTörlésNagyon jó dolgok gyűltek össze :) szuper játék volt :)
VálaszTörlésMicsoda finom dolgok!
VálaszTörlésNekem is az szökött egyből szembe, hogy azért javarészt édességgel nyomta a banda. Végül is nem csoda.
VálaszTörlésHiába no, sokan mondták, hogy fordítva vagyok bekötve :D
Tetszett az összefoglaló, azért érkezett pár "pályamű"
Nagyon finom dolgokat lehet itt látni.... Köszönjük a játékot! (főleg én :))
VálaszTörlés