2012. augusztus 28.

Klasszikus Kedd - Szilvás gombóc

Ismét kedd, ismét klasszikus, ismét egy gombóc:) Sajnálom, muszáj voltam végig pörgetni az összes gombóc lehetőséget ami a piacon fellelhető szezonális gyümölcsökből eszközölhető. Na és aki szilvásat szeretne enni, annak mostanság kell résen lenni, hisz jócskán van még a piaci forgatagban. Vegyétek és egyétek:)
Belső info: a blogot szeptember 1-19-ig szigorúan tanulás -és vizsgaidőszak sanyargatja, úgyhogy valamivel kevesebbet tudok majd posztolni, annak ellenére, hogy enni azért fogunk:) Készülök a nagy szakács vizsgámra, azzal a tudattal, hogy cukrász lennék inkább, na meg úgyis a gyakorlat során tanul meg mindent az ember, de biztos jó lesz valamire ez a papír is. Úgyhogy legyetek kitartóak új receptek terén, hisz nekem is annak kell lennem:) 
Hozzávalók kb. 20 gombóchoz:
Alap gombóc tészta:
1 kg burgonya
330 g liszt (300-400g , amennyit felvesz a tészta)
1 tojás
1 ek puha vaj
csipet só
Töltelék:
20 tk barnacukor/20 szem kockacukor
20 kk őrölt fahéj
10 db szilva 
Hempergetéshez:
200 g zsemlemorzsa
2 ek vaj
4-5 ek porcukor

1. A burgonyákat héjában megfőzzük, még azonnal melegében megpucoljuk és krumplinyomóval áttörjük. Egy tálcára kiterítve teljesen kihűtjük (nekem 10 perc volt).
2. Amíg hűl a krumpli, egy serpenyőben megolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a zsemlemorzsát, a porcukrot és folyamatosan kevergetve pirítsuk aranybarnára. Vigyázzatok, mert hiphop megég!
3. A szilvákat mossuk meg, majd felezzük el és szórjunk a közepébe barnacukrot és fahéjat ízlés szerint.
4. Ha már kihűlt az összetört krumplink, akkor hozzáadjuk a tojást, a vajat, a sót.
5. A lisztet fokozatosan adagolva kezdjük el összegyúrni a tésztánkat, addig kell gyúrni, amíg nem ragad a kezünkhöz a tészta. Nekem 330 g lisztet vett fel.
6. Lisztezett gyúródeszkán cipó formájú tésztát gyúrunk és tetszőleges vastagságú szeleteket vágunk belőle (kb.1 cm, attól függ mennyi tésztát szeretnénk a szilvánk köré:)) lelapítgatjuk és a közepére helyezünk egy megtöltött szilvát.

7. A tészta széleit felhajtjuk, összefogjuk,  mint egy kis csomagot, úgy, hogy mindenhol befedje a szilvát, majd a tenyerünkben körkörös mozdulatokkal gombóccá gyúrjuk.

8. Egy edényben vizet forralunk egy csipet sóval. A víz akkor lesz jó, ha gyöngyözve forr, nem szabad nagyon forrnia.
9. Belehelyezzük óvatosan a gombócokat (én maximum 4-et főztem egyszerre) és figyelgetjük, nehogy letapadjanak az edény aljára, néha megkavargatjuk őket. Amint feljönnek a víz tetejére még 3 percig hagyjuk főni, majd óvatosan egy lapát segítségével a pirított zsemlemorzsába helyezzük át őket. 
10. A zsemlemorzsában pihengessenek kb.5 percet, hogy megdermedjenek, majd hempergessük meg őket, hogy mindenhol befedje a tésztát.

Fahéjas porcukorral szórjátok meg és lehet is osztogatni a gombócokat:)

4 megjegyzés:

  1. A sárgabarackos is nagyon guszta volt, a szilvás viszont mindent visz! :) Nagyon szeretjük, istenien néz ki nálad! :) Kitartást a tanuláshoz, sok sikert a vizsgákhoz! :)

    VálaszTörlés
  2. Hú, hát kitartást a vizsgához. A nutellás után jöhet a szilvás is...:)

    VálaszTörlés
  3. Ősszel, amikor lehet friss diót gyűjteni, éppen csak pirított darált dióba forgatjuk.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...