2013. július 17.

Fűszeres őszibarackos galette

Millió és egy éve szemezek már a galette csodás kis rusztikus külsejével és végre nálam is elkészült. Mondanom sem kell se perc alatt elfogytak, csak úgy csapkodtam testvérem lopkodó kezeire, hogy NY-nek is jusson belőle. Úgyhogy, ha csapkodni szeretnétek süssetek galette-t bármilyen gyümölccsel bolondítva:) Ja, és nem mellékes, hogy a tészta több napig is eláll a hűtőben, úgyhogy érdemes többet begyúrni belőle! A számomra legmegfelelőbb galette alapreceptjét Piszkénél láttam, én a sima lisztet tönkölyre cseréltem, hogy valamivel egészségesebb legyen:) Köszönöm!
Hozzávalók 30 cm-es galette-hez: (én 2x18 cm-eseket készítettem)
160 g tönköly búzaliszt
125 g puha vaj
60 g darált mandula
100 g porcukor (porXukor)
1 tojás
500 g őszibarack
3 ek baracklekvár
1 tk őrölt fahéj
1 kk kardamom
1 kk szerecsendió
1 ek nyírfacukor

1. A lisztet és az őrölt mandulát összekeverjük, majd összemorzsoljuk a puha vajjal.
2. Hozzáadjuk a porcukrot és a tojást is, egyneműre gyúrjuk, majd folpackba csomagolva minimum 4 órára hűtőbe tesszük.
3. Az őszibarackokat megmossuk, majd vékony szeleteket vágunk.
4. Hűtőből kivéve lisztezett deszkán 2-3 mm-es lappá nyújtjuk, majd tetszés szerinti kört szabunk ki belőle.
5. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
6. A lapunkat megkenjük baracklekvárral, majd szép sorban rárakosgatjuk a felszeletelt barackokat, úgy hogy a tészta széleitől minimum 3 cm-es részt kihagyunk.
7. Megszórjuk a cukorral, fahéjjal, kardamommal és a szerecsendióval.
8. A széleket körben felhajtogatjuk és 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük.

5 megjegyzés:

  1. De széééép Anyukám,én még sose ettem ilyet :)-

    VálaszTörlés
  2. Én csak egy ideje szemezek vele, még soha nem készítettem/ettem.
    Most már ki fogom próbálni. A tiéd irtó guszta lett!

    VálaszTörlés
  3. Megkívántattad:) Almával és sósan, zöldségekkel készítettem már:)

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörűséges lett! Én is szívesen lopkodnék belőle...;-)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm lányok:) Mindenképp készítsétek el!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...