2013. május 13.

Citromos levendulás sütemény - Kifőztük 2013.május

Régen kissé féltem a levendulától, mint fűszertől, hiszen, ha nem bánunk csínján vele, akkor nagymama  ruhásszekrény íze tud lenni az ételeknek. Kóstoltam is sok-sok rossz levendulásat, míg egy ajándékba kapott citromos-levendulás keksz rabul nem ejtett. Na, innentől fogva jött a kísérletezés és ez a könnyű sütemény sült ki belőle:) Ne féljetek Ti sem a levendulától, nagyszerűen bolondítja az ízeket:)
Hozzávalók egy kenyérsütőformához:
200 g répa reszelve
120 g méz
2 tojás
60 g vaj
1 citrom héja
1 púpozott ek  szárított levendulavirág
60 g rizsliszt
60 g őrölt mandula
1 ek finomliszt
2 tk sütőpor
csipet só
cukorszita:
3 ek cukor
2 ek víz
1 citrom héja
tetejére:
1 ek cukor
levendulavirágok

1. 180 fokra melegítsük elő a sütőt.
2. Kivajazunk egy kenyér sütőformát.
3. A reszelt répát kevés vízben megfőzzük, majd amikor már puha kézi mixerrel pürésítjük.
4. Egy nagy tálban keverjük habosra a mézet és a tojásokat. Adjuk hozzá a citrom héját, az olvasztott vajat, a levendulavirágokat, a liszteket, mandulát, sütőport, sót, majd ha már egynemű a masszánk adjuk hozzá a répapürénket is.
5. Öntsük a formába a masszánk és süssük 30 perc alatt aranybarnára.
6. Lassú tűzön olvasszuk fel a cukrot a vízben egy kis edényben, majd hagyjuk hűlni.
7. Ahogy kihűlt a szirupunk, facsarjuk hozzá a citrom levét.
8. Amint megsült a süteményünk, hagyjuk a fromában és szúrkáljuk meg, majd locsoljuk meg a citromos cukorsziruppal.
9. Végül szórjuk meg cukorral és a virágokkal.

Délutáni teához, vagy reggelire lekvárral mennyei!

4 megjegyzés:

  1. Szia:)
    Gyere látogasd meg az oldalamat, vár Rád egy kis meglepi! Remélem örülni fogsz neki!:)
    Szandi
    ( http://sutni-jo.blogspot.hu/ )

    VálaszTörlés
  2. Most látom csak!:) Máris nézem, köszönöm:)

    VálaszTörlés
  3. szárított levendula helyett lehetne pl néhány csepp levendula olajat?

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...